IMG_5266_edited.jpg

Birtalan-Tóbiás Tímea

látványtervező művész, tanár

2000-ben végeztem és szereztem egyetemi diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Szakán. Mestereim Vágó Nelly a Magyar Operaház legendás jelmeztevezője és Székely László díszlettervező voltak.
Közel 20 éve dolgozom különféle színházi, film és társművészeti produkciókban.

2002 óta vagyok jelen aktívan a művészetoktatásban művészeti szakmai tárgyak oktatójaként, művészetterapeutaként.

2015-ben művésztanári diplomát szereztem a Képzőművészeti Egyetemen, 2021-ben közoktatásvezetői és pedagógus szakvizsgát tettem a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Tanulmányaim során meghatározó volt a művészeti vonal. Ugyanakkor nem szerettem volna kizárólag egyféle szakterületen behatárolódva dolgozni. Ezért amikor erre lehetőség kínálkozott, szívesen váltottam olyan kreativitást, vezetőkészséget igénylő munkaterületekre, ahol művészeti és vizuális képzettségemet más minőségben továbbfejlesztve vihettem tovább.

A látvány- és arculattervezés mellett lassan 20 éve művészetoktatással is foglalkozom. Előbb Iskolaigazgatóként, majd ezt követően látványtervező tanárként már nagyrészt a tanításnak, vizuális nevelésnek szentelhettem magam.

Szenvedélyesen szeretek tanítani, látni, hogy a kezdetben bizonytalan próbálkozások hogyan lesznek egyre magabiztosabb, professzionálisabb, elmélyültebb alkotások.

Web